blonde's blog

Egyedül vagyok a lakásban, a zene dübörög, én meg próbálok totálisan kikapcsolni. Az elmúlt időszak elég eseményterhes volt, ezért sem írtam ide. Először is meg kellett szoknom a körülöttem kialakult új környezetet, az egyetemet, a kolit, az új arcokat, stb,stb. Most végre leállhatok kicsit és vééégre foglalkozhatok a dolgaimmal is, azzal is, ami a felszínen van, de azzal is, ami igazán mélyen lakozik bennem. A koliban nincs időm a saját dolgaimmal foglalkozni, a saját lelkemre.,maximum nagyon kis részben-az viszont nem elég. Itthon az a jó, hogy csönd van..az a csönd, mikor nem nyüzsög melletted senki, csak azt a zenét hallod, amit te éppen beteszel és kész. Akkor csak te vagy, a zene, meg a gondolataid. Jó érzés ezt néha átélni úgy, hogy közben tudod, hogy biztosan nem zavar meg senki. Szeretem a társaságot nem ezt mondom, de néha ilyen is kell. Főleg úgy, hogy a zene hiányzik valamilyen szinten az életemből...erre csak most jövök rá igazán. Eddig ezt nem vettem észre, hiszen minden nap zenét tanultam, állandó zenei aláfestéseket hallgattam a nap 24 órájában, de ma már bármilyen formában el tudnám viselni a zenét, csak legyen. Akár tánc, akár csak úgy magamnak énekelni, meg ilyenek. Remélem a kamarakórus dolog tényleg összejön és akkor találkozom a régi arcokkal, akiket jól ismerek és akikkel sokat léptem fel anno az elmúlt évek során. Múltkor is olyan jó volt velük találkozni, látni, hogy ki mennyit változott a nyár óta, kinek mi lett a terveivel,stb,stb...mindenesetre most jöttem rá,h szerettem azt a sulit- a sok megterhelő próba és veszekedés ellenére is. Egy biztos, szép éveket töltöttem ott, tele eseménnyel, valamiféle színészkedéssel,koncertekkel.
Egy biztos, gyerekemet majd tuti zenére fogom taníttatni...az nekem már mind1, hogy mit tanul, csak tanuljon zenét. Hogy érezze a zene szükségét a mindennapokban, ne csak a bulik szintjén. Régebben még gondolkodtam rajta, hogy továbbtanulok majd ének szakon, de egyenlőre ez pihentetve van...de szerintem ez már csak álom marad, mint megannyi más, amit régen elképzeltem. Mindenesetre örülök,h anno az operatatagozatra eljutottam és az Operában játszhattam-onnan kezdődött igazán minden, ennek köszönhetem a zene iránti tényleges,mély tiszteletemet. És hogy miért írom én ezt le? Nem is tudom, talán azért, mert jelenleg tényleg nagyon hiányzik ez a közeg. Talán hónapok múltán már eszembe se jut, de most...mindenesetre soha senki ne hagyja el a zenét, ha már azzal foglalkozott...egy olyan értéket képvisel minden zenész, amelyet a mai világban élő emberek csak egy töredéke mondhat magáénak. Csodálatos dolog, amelyben mi alaposan kivehetjük a részünket és amelyben igazán kiélhetjük magunkat. És amiben én is kiélhettem minden művészi adottságomat és minden érzésemet.Tehát, csak ennyit mondhatok zárásként: Viva la musica!