blonde's blog

Tegnap esett a hó...milyen csodálatos is volt...először csak pár szem, utána meg egy egész függöny zúdult a tájra. Régen örültem ennyire a hóesésnek...vagy nem is annak, hogy esik, hanem magának a látványnak. És ahogy kint voltam, jártam az utcákat vásárláskor, tele lett a sapkám, sálam, kabátom finom hópelyhekkel...de nem zavart, inkább csodáltam, hogy milyen szépen is áll össze egy nagyobb hópehely és hogy milyen könnyed. Néha eszembe jut, hogy milyen jó lenne, ha mi is ilyen könnyedek tudnánk lenni. Csak úgy a szélre bízni magunkat és szállni felhőtlenül. Mindenesetre nagyon megnyugtató jelenség volt ez számomra és az utóbbi napokban most éreztem igazán nyugodtnak magam...furcsa, hogy pont a havazás váltotta ki ezt belőlem, de amint este a templomhoz értem, már olyan voltam, mint akit benyugtatóztak...hihetetlen érzés volt. Akkor, arra a rövid kis időre, amit kint töltöttem a havas utcán, kitörölt belőlem minden nyomasztót.  De más gondolat is eszembe jutott a hóesésről, mikor kint ballagtam.
Eszembe jutottak a kisgyerekkori emlékeim, mikor még vidéken laktam és lehetett nagy hócsatákat rendezni és hóembert építeni...egyszer még egy kis kunyhót is készítettem megfagyott hótáblákból...marha jól nézett ki. Hiányoznak néha ezek a régi idők, szerettem azokat a havas teleket, jó móka volt mindig elmerülni a hóban és angyalkát csinálni. De szerintem ez az érzés mindenkinek ismerős, nagyon nem kell magyaráznom. Ilyenkor jut eszembe, hogy milyen jó volt kisgyereknek lenni...vissza akarok menni az időben,most...hülyülni szeretnék kötöttségek nélkül, amikor nem számít az, hogy hamarosan belépek a második x-be... :) Mindenesetre remélem legalább többször fog esni a hó, ha nem is fogok angyalkát csinálni, de legalább gyönyörködök majd a havas tájban... :)